Reggel 8 órakor volt az indulás. Persze a terv az volt hogy teszt, és ha valami nem oké akkor visszafordulok. Megbeszéltem Ton-al hogy 3 óránként beszélünk
rádión. Le is teszteltük délelött 9.00 órakor. Hozzá teszem, ez volt az egyetlen beszélgetésünk, utána nem értem el. Valószínüleg a rádiója adta be az unalmast
mert elötte is volt vele problémája. Bátor hogy így belevágott, ha bajban lesz akkor megsütheti.
Gyenge volt a szél. Az én hajóm egy vastag polyesterböl készült hajó, a gyenge szélben nagyon lassú. Nincs spinakkerem vagy genakkerem tehát 3- as erösségü
szél alatt lényegesen lassúb vagyok mint Ton barátom, így el is hagyott rendesen. Az idöjárást tekintve elég gyorsan kellett volna haladni hogy tartani tudjam
azt a tempót hogy végig jó keleti szelem legyen. Böszél és hátszélben az automata kormánynak segítenem kellett mert sokat kiesett a tempóból, aggódtam is
de a félszél az tökéletes volt, így adtam egy esélyt a folytatásra.
Délutánra a hullámzás és a stresz hatására nem éreztem a legjobban magam. Egy tányér forró leves elfogyasztása után kb 10 másodpercel már újra láttam. Abban a
hömérsékletben távozott belölem ahogy bement, ideje nem volt átvenni a hömérsékletem. Korábban voltam sokkal nagyobb hullámok között az indiai óceánon, rajtam
és a barátnömön kívül már mindenki a halakat etette mi mégis jól bírtuk. Nem gondoltam hogy tengeri beteg leszek. Sajnos ez a következö napokban nem csillapodott.
Utána már nem kellett tartanom hogy a halakat szájjal etetem ugyanis nem volt ami távozzon belölem mivel enni nem bírtam. Csak öklendeztem.
Rossz gondolatok jártak a fejemben. Ehhez hozzájárult a tengei betegségem és hogy egyedül egy hajón
kint a tengeren napokig… nem a magány mert sokat voltam korábban egyedül. Hanem : az ember álltalában komfort zónán bellül úgy gondolja hogy maga
irányítja az életét. Legalábbis hoz egy döntést és asszerint alakul élete. Kint a tengeren ezt nem éreztem. Az az érzésem volt hogy hiába a felkészültség, a technika,
a tudás, az hogy megérkezek vagy nem csakis a szerencsén múlik .Nem valami megnyugtató érzés. Talán az egyre növekvö hullámok és erösödö szél hozta ki belölem.
Nem az életemet féltettem hanem hogy kinek okoznék keserüséget ha odavesznék. Persze ez csak a második este forgolódott nagyon a fejemben.
Másnap próbáltam enni valamit mert éreztem hogy száradok. És a gyomornak sem tesz jót ha üres. Hiszen még napokat kell a tengeren töltenem. Megfordult a fejemben
hogy visszafordulok. Nagyon rosszul voltam. De Tont nem akartam magára hagyni, igaz, a legelsö este eltünt az árbóca a horizonton. És tudtam hogy le kell gyöznöm
ezeket a negatív gondolatokat és végrehajtani a tervezett utam. Ha nem teszem akkor elbuktam magam elött.
Rágcsáltam egy kis kenyeret kólával öblögetve. Az még nagyon nehezen lement. Ha lementem a kabinba akkor azonnal hányingerem volt amit öklendezés követett.
Viszont amikor lementem és eldöltem pihenni akkor nem volt semmi bajom. Hmmm, érdekes.
Átlag 10-20 perces pihenések voltak, mindig felkeltem körülnézni.
Az északi tenger elönye hogy nagy a hajóforgalom és mindig hallja valaki ha esetleg vészjelzést kellene leadnom. Ellenben viszont nagyon kell figyelni.
Van AIS radarom és azonnal csipog ha egy hajó bekerül a határvonalamon bellülre.
Mivel az elsö nap lassan haladtam ennek az lett az eredménye hogy utolért a kellemetlenebb idöjárás. A szél északkeletire fordult és megerösödött. Másnapra
nagy hullámok és erös szél közepedte találtam magam. Negyedszéllel haladtam, lereffeltem az összes vitorlám és olyan erövel vertek oldalba a hullámok ahogyan még soha.
Nem voltam nyugodt. De túl kellett élni. Két nap és egy éjszaka tartott. Késöbb kiderült hogy Ton még a jó idövel egyenletesen tudott haladni így neki könnyü
útja volt. 40 éve egyedül hajózgat de nem élte át azokat a hullámokat amiket én.
A harmadik nap délután csökkent a szél. Újra felhúztam az összes vitorlát és teljesen meg jött a kedvem mert kisütött a nap és volt térerö 40 mérföldel dánia elött
így tudtam beszélni a barátnömmel és megnyugtatni hogy minden rendben van.
Elértem Ton barátomat is aki este megérkezett Mandal-ba, norvégiába. hihhetetlen hogy mekkora szerencséje volt. Tudott haladni a rossz idö elött, max fél méteres
Ki kellett kötnöm dániában mert tudtam hogy késésben vagyok ami azt jelenti hogy hatalmas viharok közelednek. Idegen helyre nem akartam éjjel érkezni
így lassítottam kicsit. Reggel 4-5 óra körül terveztem az érkezést Thyboron-ba. Arra nem számítottam hogy fordul a szél és emiatt 8- ra érek csak oda :)
Amikor megláttam a fényeket akkor nagyon megörültem. 3 nap után újra szárazföld. Az utolsó éjjel már a tengeri betegségem is elmúlt.
A földre lépés nagyon különleges volt. Az hogy megérkeztem szinte hihhetetlen. Tervben volt egy jó hamburger bezabálása és egy jó séta. Örültem hogy idáig
sikerült eljutnom. Jó érzéssel töltött el.
Egy törkést mindig a derekamon hordok hogy ha akármi baj történne akkor azonnal kéznél legyen.
Ugyanúgy mint a búvárok vagy egyszerüen a túrázók.
Még Magyarországon vettem egy ismerösömtöl. A három nap alatt csak mosakodásnál és wc használatánál vettem le.
Hát, így megfáradt. De legalább rozsdamentes.
Nagy vagy!Büszke vagyok rá, hogy ilyen barátom van!
VálaszTörlésKöszönöm! De hozzád még nőnöm kell :)
VálaszTörlés