2019. július 4., csütörtök

12. Átkelés Dánia- Norvégia

12. Átkelés dániából norvégiába

Reggel vetettem egy pillantást a tengerre és nekivágtam. Nyugati szél volt. Akkora hullámokkal szemben kellett kimennem amik majdnem felborították a hajót.
Tudtam hogy úgy 2 mérföld után ahol mélyebb a víz már nem lesz ennyire durva. Így is lett. Persze nem lett tükörsima a víz de már megszoktam a kényelmetlen

hánykolódást. Nem voltam beteg - egy öklendezést leszámítva - örültem hogy úton vagyok és talán teljesíteni tudom vakációm célját.

Annyira gyorsan haladtam hogy követtem az erös szelet ami 2 óra késéssel lényegesen csökkenne. De nem akartam rizikózni hogy esetleg kések és elkap a vihar.
2 szer reffelt vitorlával max sebességen mentem. Délutánra csökkent a szél ezért nem tétováztam, kibontottam az összes reffet és max sebességgel haladtam.
A kis szél és nagy hullámok amik még megmaradtak nem tették kényelmesebbé napom. Hajnal 4 körül terveztem hogy megérkezek Mandal-ba de láttam hogy sokkal

korábban érkezek meg.



Vigyáztam arra hogy semmi ne törjön. Ha az ember a maximumon vitorlázik akkor sajnos megeshet. Én mindig max biztonsággal vitorlázok. De most szorított az idö.

Este erösödött a szél. A kisvitorlát lereffeltem a maximumra, behúztam kissebbre a fokot, a nagyvitorlát az fenthagytam.

Este 10 órakor lett téreröm. Hívtam Ton-t hogy éjfél után érkezek. Megadta a kordinátákat hogy hol horgonyzik. Kicsit aggódott mert közben változott az idöjárás
rossz irányba. Félt hogy megszívom. De mondtam nem kell aggódni, ez már olyan nekem Bud Spencer- nek a hagymás bab. Mindegy merre járok mindig kapok belöle,
ha nem akkor már szinte hiányzik.

Éjszaka 1 órakor érkeztem meg. Figyelnem kellett mert sok a halászháló ami gyakran egy sima kannára van kötve. Tavaly egy másik hajós barátom egy ilyenbe
szaladt bele és tönkre tette a hajócsavarját.

Kicsivel 2 óra elött megérkeztem az öbölbe ahol Ton horgonyzott. Szerencsére minden rendben ment, le sem tudom itt írni hogy mennyire örültem hogy végre
megérkeztem tervezett országomba, a Norvég-fjordokhoz. Ennyi probléma és veszödség után végre megérkeztem kitözött célomhoz. Mandal, Norway

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése