Itt a vége, újra Holland vizeken

 Itt a vége 

Ez a belyegyzés 2019 julius 17 folytatása amit nem tettem akkor még nyilvánossá.

Lassan a párás és ködös idöben láthatóvá vált Vlieland szigete úgy 3 mérföldre. Már vártam, Innen akármi is történik akár már ki is úszok :)
 Kb. egy jó óra múlva megkerülve szigetet keletröl megérkeztem a horgonyzóhelyre ahol Ton már várt. Jó nagy volt a hajóforgalom, alig gyöztem kerülgetni öket. Hozzákötöttem Ton hoz.
Szegény, ki volt fehéredve. Elmesélte hogy ekkorát még nem szívott soha. Erös köd és idönként megerösödött szél. Volt amikor nem tudott felmenni a fedélzetre, akkora hullámok terítették be a hajóját.

Visszanéztük az útvonalunkat. Úgy 12-15 mérföldre jöhettünk egymás mellett. Ö keletre én nyugatabbra. A rossz látási viszonyok miatt nem láttuk egymást útközben. De szépen beértem, erre nem gondoltam volna.Megtankoltam gázolajjal amit Ton adott és mondtam neki hogy én megyek tovább Harlingen- be mert Dusan barátom valószínüleg csatlakozni fog az este. Természetesen ö is úgy döntött hogy velem tart. Illetve mellettem. 

A szél annyira eltűnt hogy én és Ton motorral indultunk neki Vlieland-ról Harlingen-nek. Jól elnyúlt hullámokon motoroshajóztunk a párás de meleg levegőben. Ton folyamatosan leszaladgált a kabinjába a rozsda tudja hogy miért de többet volt lent mint fent. Csak arra lettem figyelmes hogy túlment a sárga bólyákon ami a nagyon sekély vizet jelzi. Addigra feljött a fedélzetre és full gázzal elindult hátrafelé. Kiderült hogy rosszul kapcsolta be az autopilot-ot és nem működött. Közben visszafordultam hogy hátha le kell vontatni a homokdűnéről de sikeres lett a manővere Estére beértünk Harlingen-be, már rutinból ment, rádiózás és a 2 híd alatt besurranni a kikötőbe. 

Jól esett az esti zuhanyozás is majd 4 nap után 

Estére vártam Dusan barátomat akivel még csak telefonon beszéltünk de komolyan érdekelte a vitorlázás. Korábban siklóernyőzött tehát nem áll tőle messze a széllel való hadakozás. Sokan megigérték már hogy eljönnek velem hajózni de általában mindig lemondták valamire hivatkozva, megértem, mindenki pörög kevés az ideje. De Dusan az az ember aki megérkezett, ő nem csak beszél. Kimentem elé az állomásra és így meglett az első találkozásunk. Aznap este elmentünk hárman Dusan, Ton és én egy pizzériába vacsorázni és jót beszélgettünk magyarul, angolul és hollandul is mivel Ton hollandul-angolul Dusan angolul-magyarul én pedig hollandul-magyarul beszélek. 

 Reggel 7 után nyílt a híd és mi készen álltunk az indulásra. Hosszú utat kellett megtenni. Jó erős szél volt, 4-5 bft néha 6-osra emelkedett. Félszéllel mentünk Kornwerderzand felé a zsiliphez ahol belépünk az Ijsselmeer-re. A jó szél és az áramlat segítségével egy-kettőre odaértünk. Belépve a tóra ami 1100 km2 hátszéllel mentünk. 

Végre újra itthon, édesvízben hajókázva. Ennyi idö után nagy örömet jelentett nekem. Tudom, ez nem egy föld körüli utazás volt de így elsöre ennyi balszerencsével füszerezett út után nekem jó érzés volt.A terv Enkhuizen volt de annyira jól haladtunk hogy a tó közepén lévő zsilipet átléptük és tovább mentünk a Pampushaven-ig. Ton Enkhuizen-ben horgonyt vetett. Mi itt búcsút vettünk töle.

Ekkora távolságot ritkán tettem meg ezen a szakaszon. Vagy gyenge szelem volt vagy szembeszelem. Dusan szerencsét hozott. Főleg hogy neki vasárnapra haza kellett érnie mert hétfőn dolgozott. A terv az volt hogy ha nem érünk vissza a kikötőmbe akkor valahol vonatra száll. De nyilvánvaló volt hogy erre nem lesz szükség. Este jókat beszélgettünk a Pampushaven kikötőjében és megbeszéltük hogy elmegyünk és kipróbáljuk majd az ő hajóját. Volt neki egy nyitott spankere de gyakorlat hiányában még nem ment ki vele. Volt bennünk sok közös a kalandos és hajós élet tekintve így nem okozott problémát a közös téma. 

Reggel még mindig erős szél fújt. Volt is egy kis affér a kiállásnál de megmaradt a kikötő és mi is épségben. Egy óra vitorlázäs után megérkeztünk a Muiden-be, a Vecht folyóra. 5 óra motorozás után megérkeztünk a kikötőbe. Tamás kapitány barátom várt minket, ő volt az aki ki vitt amikor indultam az utamra majd 2 hónappal korábban. Megörökítette az indulásom és az érkezésem is. 

 Szóval: 

            Úgy gondolom hogy egyszer mindenkinek ki kellene lépnie a biztonságos komfort zónából hogy később értékelni tudja azt ami van. 

            Az egyedüllét nem feltétlen magyány és segít jobban megismerni magunkat. A tengeren a napokig tartó egyedüllét okoz némi depressziót, főleg az érzés hogy akár oda is veszhetünk. A 3 napig tartó odautamon ezt megízleltem, a visszaúton már nem annyira a napokig tartó köd ellenére sem. 

Meg kell szokni azt hogy a hajó magában megy mi pedig lent a kabinban alszunk. Mivel ez csak 3-4 napos út ezért nem lehet mélyen nyugodtan aludni és a fáradtság erősíti a stressz kialakulását. Aki többet és gyakrabban hajózik annak egy idő után kialakul nyugalom. És én aki kevés tapasztalattal nekivágtam még szoknom kellett ezeket az érzéseket.        

            Megtanul az ember döntéseket hozni ami élesben megy ugye. Alig várom hogy újra útra keljek! 

            Úgy hiszem hogy a napokig tartó szóló vitorlázást fokozatosan kell felépíteni. Először 1-2 nap hajózás, utána 4-5 nap és így tovább. Aztán jöhet az óceán átkelés :) 

            Mindig tiszteljük a tengert, az időjárást és a természetet. 

                                                NE SZEMETELJÜK TELE!!! 

            Az északi-tenger nem nagy, 3-6 napi időjárást simán meg lehet jósolni, ne induljunk neki rossz időben. Ismerjük meg a hajónkat indulás előtt. Tiszteljük az utastársunkat ha van és az embereket, szokásaikat ahol éppen járunk. Nagyvonalakban ennyi. 

             Köszönöm azoknak akik e bejegyzéseket elolvasták! 

                                                             Üdvözlettel Sándor